Angyalos történetek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rose Angel

 

 

 

Előszó: Ezt mi találtuk ki, ahogy látjátok, pirossal van írva! Az eleje elég szomorúan kezdődik, de a történetnek megvan a sajátos kis hangulata!

 

 

 

 1. fejezet: Lucas

 

 

 

 

 

 

 

-Miért fáj ennyire? Vajon azért, ami vagyok? Vagy csak túl közel álltam hozzá? Nagyon megviselt, ami történt!

 

Mondta magában Angel, miközben zokogott. Odaült mellé a padra egy fiú. Megszólalt, mintha az iskola nem is gyászolna egy lányt, sőt, semmi nem is történt volna.

 

-Milyen érzés volt elveszíteni a legjobb barátnődet?

 

Angel megdöbbent, mikor meghallotta, hogy mit kérdezett a srác, de a fejét azért sem emelte fel.

 

-Meg fogsz változni? EMO-s leszel? Vagy GOTH?

 

A lány eddig azt hitte, hogy úgy beszélget vele a fiú, mint a barátjával. Hogy jobban legyen, de ahogy ezt a kérdést meghallotta, már gyanúsnak tűnt neki! Viszont még mindig  úgy tett, mintha meg se hallotta volna!

 

-Van más barátod rajta kívül?

 

Viszont erre a kérdésre már nem tudta megállni. Gorsan felkapta a fejét, és dühösen beszélt a fiúnak:

 

-Mit akarsz tőlem? ....

 

Fojtatta volna, de az orra elé tartott a fiú egy hangrögzítőt. Letette, és mondta:

 

-Lucas vagyok a suliújságtól. Miért nem válaszolsz? Előre megírtam a kérdéseket. Nem lettek jók?

 

-Légyszíves, ne kérdezz ilyeneket! Egyébként Angel vagyok. De neked végül is nem fáj?

 

-De igen fájt.. Egy hónappal ezelőtt!

 

-Dehát én..... Én szerettem őt! A legjobb barátnőm volt!

 

-Igen, lehet. Értem, hogy fáj, de azért ez túlzás, hogy egy hónapja csak ülsz a padon, sírsz, és aki nem megy oda hozzád, azzal szóba sem állsz! Rajtam kívül még azóta nem nagyon beszélgettél valakivel, nem?

 

-Hát! ............ Nem.

 

Angel ránézett az órájára:

 

-Fél három! Azt hiszem, elindulok haza.

 

-Én azt hittem, lesz még órád!

 

-Nem, csak azért ültem itt, mert............

 

Arra gondolt, hogy azért várt az iskola előtt, mert már régóta figyelte Lucas-t, csak nem mert hozzá odamenni. De persze nem mondta ki. Közben összeszedték a dolgaikat, a táskákat, és Angel sietve előrement.

 

-Hová sietsz, Ann....

 

-Angel!

 

Megfordult, de a srác hirtelen már mögötte volt! Közel voltak egymáshoz, de egyikük sem mozdult... Ott álltak, és nem történt semmi! Lucas az ajkába harapott, és közelebbhajolt a lányhoz... DDDDDDDDDDPPPPPPPPP!!!!!!! Jött egy autó! Nagy hanggal. Dudáltak, meg minden! Lucas haverjai voltak azok. Lehúzták az ablakot, és az egyikük kihajolt:

 

-Mivan Lucas?! Ez meg ki? Valami új barátnőd?

 

Fintorgó arccal végignézett a lányon, miközben ő rettentően elszégyellte magát! A haja az arcába omlott, és megfordult.

 

-Ne bánts Nathan! Neked még ez sincs!

 

Angel továbbment, miközben Lucas beszélgetett.

 

-Nem pattansz be? Hazaviszünk!

 

-Áhh! Nem! Sétálok!

 

A kocsi elhajtott, Lucas a lány után futott.

 

-Hová sietsz? Várj, Angel!

 

Angel megállt, és visszafordult. Közben ezt mondta:

 

-Miért mondtad neki azt, hogy... Hogy a barátnőd vagyok?

 

-Csak mert... Mindegy...

 

-Egyébként, Lucas! Te nem a másik irányba laksz?

 

-De igen. Csak, gondoltam hazakísérlek. Baj?

 

-Nem kellene, nem muszáj! De, ha akarsz... Szóval, nem. Nem baj!

 

Hazafele beszélgettek. Lucas nem merte bevallani a lánynak, hogy érez iránta valamit. De az alkalom elment, ahogy a lány is. Hazaért. Amíg bement, a fiú ott állt, hátha van mersze, és elmondja, de már csak azt vette észre, hogy az ajtó csukódik.  Másnap az iskolában, mikor Angel ment, sok ember állt ott egy kupacban. Odarohant hozzá Lucas aki frissen készített interjút az új lánnyal. 

 

 

 

 

 

 

 

 2. fejezet: Kémia óra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Tökéletes anyag! Hallgatsd meg!

 

De Angel csak ledöbbenve odasétált az emberek közé. Elvegyült a tömegben.  Úgy gondolta, végre egy ember, aki nem ismer! Talán összebarátkozhatok vele! Nem mintha olyan sok ember ismerne! De ez jó esély lehet. Becsengettek. A lány órára sétált. 

 

-Szia! Angel vagyok. Azt hiszem, most együtt lesz kémiánk. Hogy hívnak?

 

-Hagyj békén! Stréber...

 

Angel úgy gondolta, talán csak rossz kedve van. Majd órán újra próbálkozik! A teremben mindenki az új lány mellé akart ülni. De senki sem mert. Mikor Angel mellé ült, mindenki megdöbbenve nézett. Miközben kipakoltak, Angel a mellette ülők felé suttogott:

 

-Hogy hívják?

 

-Mi?

 

-Az új lányt!

 

-Diana. Mellette ülsz, és még nem tudod a nevét?

 

-Én csak....

 

Ekkor belépett a tanár. Csodálkozott, hogy Angel majd kiesik a padból, de akihez beszélt volna, az áll, és egyáltalán nem felé néz. Gyorsan ő is felállt. A tanár úr az asztala felé sétált. Csend volt. Lépte kopogott a terem padlóján. Mély hangon megszólalt:

 

-Leülhettek! Angel!

 

-Igen, tanár úr?

 

-Te ne ülj le! Légy szíves, meséld el, mit csináltál óra elején, mikor még nem jöttem be!

 

Angel felállt. Nagyon izgult. Remegtek a térdei. Félt!

 

-Én... Én Jessica-hoz beszéltem, csak nem vettem észre, hogy maga bejött, és ő észre vette. Én pedig...

 

-Jól van, ne magyarázkodj. Tudjátok, feleltetni szerettem volna valakit, de hogy most Angel úgy is áll, legyen ő. Szóval, Angel! Mi lesz, ha azt a pirosat, és azt a zöldet, amiknek mindjárt elmondhatod a nevét, azokat összeöntjük?

 

-Lila... Hidrogén? Gőz? ........... Nem tudom, tanár úr!

 

-Akkor a zöldbe mit öntesz bele, hogy bugyogjon?

 

-Hát...

 

Megfogta az egyik üveget, és öntötte volna bele. A tanár mosolygott, mert az volt a jó. Ekkor megállt, mert Diana ezt mondta:

 

-A sárgát! A sárgát abban a hoszsúkásban!

 

Angel bízott benne, és megfogta az üveget, de Diana lelökött egy üvegcsét, ami Angel felé gurult...

 

-Elkapom, elkapom!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 3. fejezet: Vér a láthatáron!

 

 

 

 

 

 

 

Leesett az asztalról, összetörött. Diana megdöbbenten és mérgesen mondta:

 

-Angel! Mit képzelsz? Kész káosz amit csinálsz! Ráadásul, mindenki tudja, hogy ahhoz, hogy a zöld forrjon, ezt kell beleönteni...

 

Megfogta azt az üveget, amit korábban Angel. Beleöntötte.

 

-Gratulálok, Diana! Hozd ide az ellenőrződ! Ötös! Angel, te szedd össze az üveg darabjait! Ott a lapát, meg a seprű!

 

De ezt már nem hallotta, és az asztalra szedegette az üveszilánkokat...

 

-Áúú!!! Megvágtam magam! ÁÁÁ!!! A csuklóm!

 

Megvágta a csuklóját a szilánk... Elküldték az orvosiba:

 

-Jól vagy, Angel? Ki kíséri el az ovosiba?

 

Érdekes volt, mert senki nem kísérte volna... Egyszer csak Diana felállt, és ordította:

 

-Majd én!

 

Megfogta a karját, és kirohant vele a teremből...

 

-Megnézhetem?

 

-Mi? Mit?

 

-Hát... A kezed!

 

-Miért? Mi azon olyan érdekes?

 

-Hát csak... Mindegy... Várj itt! Mindjárt jövök!

 

Elfutott előre, az orvosihoz... Mikor Angel már nem látta, berohant az iskolaorvoshoz, és mondta neki:

 

-A tornateremben baleset történt! Hívták önt!

 

A doktornő elment... Angel épp akkor ment oda Dianához:

 

-Diana! Menjünk, már nagyon fáj!

 

-Nyugi! A doktornő elment, mert baleset volt... Azt mondta, itt a felszerelés, lássalak el.

 

-Dehát...

 

-A régi sulimban elvégeztem ezt a gyakolatot!

 

-Hát, jó...

 

Diana lefertőtlenítette volna a sebet, csak... Nem bírta ki! Körbenyalta a száját... Hajolt a kezéhez...

 

-Kislányok! Mit csináltok itt?

 

Így rontott be az orvosiba a doktornő, mert persze nem volt baleset. Ekkor Diana villámgyorsan kirohant a szobából. Bekötözték Angel sebét. Kiment, és látta, hogy Diana a fal mellett, összekuporodva ül. Oda akart menni hozzá, de meglátta, hogy  a nyakán feketés vékony erek mennek végig... Mintha repedezne a bőre...

 

-Te jó isten!

 

Suttogta Angel, és elrohant a lányvécébe. Odaszorította magát a falhoz, és mondogatta:

 

-Nem! Nem! Ez nem lehet! Lehetetlen! Beindult a vérem láttán, furcsán viselkedett, csak azért volt kedves, mert közel akart jutni a véremhez! Az erei! Jézusom! Mond, hogy nem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 4. fejezet: "Istenek naplója"

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggel Lucas a padon ült. Angel nagyon izgult, de végül elszánta magát, és odarohant hozzá, csak hogy... Útközben meglátta, hogy Diana gyorsan odaült Lucas mellé. Lehajtotta a fejét, és inkább bement órára. Tesi órán mindhárman együtt voltak. Angel a keze miatt fel volt mentve. A lányok futottak. Lucassal figyelték Dianát, ahogy fut. Angel úgy gondolta, itt e megfelelő alkalom! Elmondja Lucasnak, mit gondol Dianáról:

 

-Lucas! Figyeld Dianát! Hogy fut!

 

-Igen! Nagyon ügyes! Szinte száguld!

 

-Dehát, neked nem fura? Nem ismerős, vagy nem tűnik fel valami?

 

-De, most hogy mondod, tényleg! Miér nem láttuk eddig versenyeken?

 

-Mi? Nem! Hagyjuk, te nem ismered őket!

 

Angel elővett a táskájából egy könyvet:

 

-Nézd! Ez az enyém. Akkor kaptam, mikor..... Vagyis... Kivettem a könyvtárból!

 

-Mi ez? "Istenek naplója"? Mi van benne? Valami görög dolog?......

 

Ekkor a lány kinyitotta a könyvet.

 

-Tulajdonképpen, ez a földöntúli, természetfeletti lényekről szól.

 

A fiú furcsán kezdett viselkedni. A lábait folyton csak rázta, a haját mindig türögette. Félre, Dianára, majd a földre nézett, de Angelre nem pillantott...

 

-Lucas! Valami baj van? Idegesnek tűnsz! Lucas! Hahó!

 

Nem szólt semmit, csak megfogta a lány karját és a könyvet, majd lerohant vele a lépcsőn.

 

-Hé! Lassabban!

 

-Csak gyere utánam!

 

Kiszaladtak a folyosóra, majd onnan bezárkóztak a karbantartó szertárába.

 

-Add ide, Lucas! Nézd meg! Olyan mint Diana! És amit írnak! Az rá mind....

 

-Igaz! Igaz, igen! Látom! De ez lehetetlen! Azért jövünk ki ilyen jól?

 

-Mi? Miről beszélsz? Lucas! Mire gondolsz?!

 

-Ő... Ő vámpír?

 

 

 

 

 

 

 

5. fejezet: Mi vagy te?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Igen! Igen! De mi az, hogy jól kijöttök?

 

-Baj?

 

-Mi? Nem, dehogyis... Nem! Csak, te miért vagy meglepődve ezen?

 

-Csak, mert...

 

Eltűrte a haját, és a lány szemébe nézett...

 

-Lucas... A szemed...

 

Gyorsan vissztűrte a haját az arcába. Csak három-négy másodpercig néztek egymás szemébe, de mintha órákig nézték volna...

 

-A tekinteted... Mintha egy végtelen alagútba néztem volna! Leírhatatlan! De a kinézete pont olyan, mint...

 

A lány nagyon megijedt! Most mi lesz? Gondolta magában. Nagyon félt. Odaszorította magát a falhoz, és a szívét szinte mérföldekről hallani lehetett, akkorákat dobbant...

 

-Ne félj, nem bántalak! Tudok magamon uralkodni. De ahogy mesélted az orvosos esetet, szerintem Dianának ezt még gyakorolnia kellene!

 

A srác szemfogai még kint voltak. Megcsörrent a kulcs a zárban...

 

-Csak én volt...

 

Mondta volna Lucas, de mikor visszapillantott, nem hogy a szava, de a lélegzete is elállt:

 

-Angel! Te...

 

Talán még jobban meglepődött, mint Angel az előbb! A lánynak óriási, fehér tollakból állt a szoknyája... És egy felső is volt neki tollból. De volt ennél meglepőbb is! Angel tényleg... Óriási fehér, gyönyörű szárnyai a elfoglalták szinte az egész szobát!

 

-Angel! Te... Tündér? Vagy, mi? .................. AAAAAA!!!!

 

-Én... Én angyal vagyok! Csak, megijedtem! És és gyorsan történt, én...!!!

 

Visszaváltoztak, és kirohantak, vissza a tornaterembe... A fiúk futottak... Az edző észrevette, hogy később értek be... A lány visszarohant a lépcsőkhöz... Viszont Lucast megfogta, és kérdezte tőle mérgesen:

 

-Hát te meg hol voltál, kisfiam?

 

-Én csak kimentem a mosdóba..

 

-Ne magyarázd! Futás álj! Fiúk, üljetek le! Lucas 50 fekvőtámaszt fog nekünk csinálni! Most!

 

A fiú a terem közepére sétált, letérdelt, és elkezdte... Mindenki tudta, hogy Lucas nem egy erős alkat. Ahogy Angel is, nagyon aggódott, hogy nem e lesz valami következménye a vámpír létének az erőlködéssel! Már körülbelül 16-17-et csinált meg, de már nagyon fáradt volt! Nem izzadt. Inkább csak a nyakán lévő erek miatt aggódott a lány. De szerencsére nem látszódott a hajától... Mikor megszólalt az edző:

 

-A hajad miért nincs összekötve? Fogd össze, és a maradék 27-hez még csinálj ötöt! Siess!

 

Úr isten! Angel majd elájult, mikor meglátta a fekete vonalakat a nyakán! Diana az éles látásával a másik oldalról már nagyon nézte, hogy mi van Lucas nyakán, mikor... CcCCCcccSSCSSsSsSSSsSsSsSRRrRRRRRRrRRrRrrrRrrRrrrrrRrrRRRRR!!!!!!!!!

 

-Tűz van, gyerekek, sorba, és kifelé!

 

Lucas odament Angel-hez, és megkérdezte:

 

-A fal mellett voltál. Te nyomtad meg?

 

Angel csak aggódó mosollyal nézett a fiúra, majd lehajtotta a fejét. Mikor kimentek órák után a suli elé, Lucas egyből arra gondolt, hogy ez nem maradhat így,  tennie kell valamit... Meg is kérdezte:

 

-Átjössz hozzánk? Most, délután?

 

-Hát, én nem is tudom... Nem baj?

 

Nevetve és mosolyogva mondta:

 

-Angel! Én érek előbb az utcánkba!

 

Futottak.... Szembe jött valaki. Diana volt az. Neki kevesebb órája volt. Kocogni ment. Jött, komoly arccal, de nem nézett rájuk. Angel meg Lucas meg csak nevettek, néha egymásra pilantottak, és futottak! Diana Angel mellet, jött volna el, mikor neki ment a lánynak! Kilökte az összes cuccát a kezéből! Angel megállt, és utánakiabált:

 

-Héj! Állj meg!

 

Megfordult, és ravaszon rájukmosolygott. Majd futott tovább.

 

-Diana? Lucas láttad ezt?

 

Megfordult mérgesen, és szedegetni kezdte a lapjait, amik szerte szét repültek. Lucas is segített neki. A hídon estek el, és:

 

-Angel, mi az? A patakba esett egy!

 

-Mi? Jaj, ne! A versem!

 

-Te írtad?

 

-Igen. De most már úgy is mindegy!

 

Visszaguggoltak, és szedegették tovább. Lucas épp ahhoz a papírhoz ért, amihez Angel is... Megfogták egymás kezét! Egy szó nélkül felálltak, kezükben a papírral, egyszer csak... Megcsókolták egymást... A papíron a szöveg villant egyet, de ezt senki nem látta! Ők is csak egy kicsi csípést éreztek a kezükben, de ezzel nem foglalkoztak!

 

 

 

 

 

 

 

6. fejezet: Eskü

 

 

 

 

 

 

 

Mentek tovább, már mingyárt odaértek... Lucas háza előtt voltak, s Lucas így szólt:

 

-Angel! Mikor odamentem hozzád, és együtt ültünk a padon... Tudod, azóta próbálom neked elmondani, hogy tetszel nekem. De most már ezt nem tudom elmondani.

 

A lány elpirult, de könnyei majd kicsordultak, mikor ezt meghallotta! Arca kétségbeesett lett. Egyszer csak Lucas ismént megható szövegelésbe kezdett:

 

-Most már nem mondhatom el, hogy tetszel nekem... Mert szerelmes lettem beléd, és ez sokkal többet jelent annál! Angel! Mondd, leszel a barátnőm?!

 

Angel nem szólt. Nem is tudott. Csak felnézett a fiúra, mosolygott, és megölelte.  Bementek a lakásba. Lucas szobájában voltak. Kiderült, hogy a fiúnak is van egy ilyen könyve:

 

-Angel, nézd! Mit találtam! Olyan, mint a tiéd!

 

-Igen! Olyasmi, de nem ugyan az! Ilyet csak istenségtől kaphatsz! Az anyám félisten! Tőle kaptam. Illetve, örököltem, a nagymamámtól!

 

-Ja, az más, én ezt nemrég vettem ki a könyvtárból! De ebben is bemutatnak sokmindent.

 

-Igen, a szöveg hasonlít! Várj csak! Nézd, a papír!

 

-Ez nem az, amit együtt fogtunk meg? És...

 

-De! De miért fénylik?

 

-Nem, tudom, Angel, ez a te papírod! Mi van ráírva?

 

-Elolvasom! Figyeld:

 

"Eskü: 

 

Ha én ezt a papírt megérintem

 

És szerelembe esésig nem veszítem,

 

Csókom vele együtt megpecsételt,

 

Ha még egyszer megölelsz, elveszítesz!"

 

Ez állt a papíron.

 

-Lucas! Ez azt jelenti, hogy...

 

-Mit? Mit jelent?

 

-Az, hogy megérintem, és szerelembe esésig nem veszítem, azt jelenti, hogy ha ezt én megfogom, és megölellek, vagy... Vagy meg.. Megcsókollak... És közben is fogom, akkor esküt teszek, (elméletben)... Ha megölelsz, és elveszítesz, az meg azt, hogy... Ha a szerelmünk erősebb lesz, és.... Elmegyek? De én úgy nem mehetek el,mert angyal vagyok, ezért te...

 

-Szóval, Angel.... Ha most ez tényleg egy eskü volt, és ez igaz, akkor... Várj! Én megkérdeztem, hogy járunk e, te meg igent mondtál, akkor... Szerelmünk erősödött, nem??!!

 

A lány rémült arccal a papírokról hirtelen felkapta a fejét, és Lucas-ra nézett. A srác kezdett halványodni... Sápadtabb volt, mint máskor!

 

-Angel! Mi ez??? Ne!!! Segíts!

 

-Ne! Lucas! Ne! Kérlek, ne tedd ezt!!! Ne hagyj itt... Te is!

 

-Angel!

 

-Szeretlek!...

 

A lány szeme láttára esett össze a fiú...

 

 

 

 

 

 

 

7. fejezet: A Gonosz

 

 

 

 

 

 

 

Angel összekapkodta a papírjait, és sírva kirohant az üres házból. Másnap a rendőrség körbejárta a környéket,és kérdezősködtek. Angel-hez is bementek, de a lány nem mondott semmit... Egy szó se jött ki a száján... Az ágyán, összekuporodva sírt, és egyszerűen nem értette, mi történik körülötte... Nagyjából egy héttel később már kezdte összeszedni magát, és azd mondta:

 

-Angel! Erős vagy! Ők az életüket vesztették... De te nem veszthetsz az életerődből!

 

Elkezdte összeszedni a papírokat, és kutatni... Rátalált egy papírra, és felolvasta:

 

-"Az eskü ellenszegül vámpír és istenség szerelmének... Hogy az semmi kárt ne tegyen ellenség és barát között. " Anya!

 

Kiáltott egyet, és kirohant az anyukájához a konyhába.

 

-Nézd!

 

Angel anyukája megnézte a papírt... Így szólt:

 

-Kislányom... Lucas így...

 

-Igen....

 

Angel szeméből könny akart kibújni, de visszaszívta, és tovább beszélgettek:

 

-Angel! Nem szabadott volna!

 

-De te félisten vagy! Ez pedig istenségre szól! Akkor rám mért hatott?

 

-Mert ezt a Gonosz írta! Azaz sose úgy van pontosan, ahogy írja!

 

-De a Gonosz üzenete hogy kerülhet a világunkba?

 

-Te  jó ég!!!! Angel! A Gonosz itt van! Emberi alakot öltött! Csak emberbe költözhetett.

 

-És honnan tudjuk meg,éppen kiben van?

 

-A szeme!

 

-Mi? A szeme? Milyen a szeme? 

 

-Észreveszed, ha  meglátod, de ne nézd sokáig!

 

Kirohantak a papírokkal a parkba. Senki nem volt ott. Olyan környék az, ahol a fák eltakarnak mindent. Az útról szinte csak erdő. Ezért mentek oda.tovább kutattak, és megtalálták a könyvben azt a fejezetet, ami az álcákról szól.

 

-Anya! Megvan! Olvasom: " A Gonosz az emberi világba tévedve csak emberi testbe bújhat. Viszont ha már megszállt valakit, olyan, mintha természetfeletti lény lenne. A tünetek és a kinézet vérfarkas, és vámpír mivoltra hasonlít. Leginkább az utóbbira. Ezzel jár a vérért való sóvárgás, ideges, feszült helyzetben a nyakon, végtagokon erősen látszódó fekete, sötétlilás erek... A gyorsaság is később jelentkezik, szinte suhanás szerűen szaladhat..."

 

-Ez alapján legalább gyorsan megtaláljuk, mivel közel lehet, ha az üzenet is eljutott hozzád!

 

-Anya! Nem érted? Ez Diana!

 

-Akiről meséltél? Nem lehet, hogy csak simán vámpír? Hiszen a vámpírok az istenek, félisenek, és egyéb isteni, csodás lények ősellenségei. Lucassal nem is értem, hogy jöttetek ki... Lehet, hogy már akkor szerelmesek lettetek, mikor még nem ismertétek egyymást igazán... tudod, ez a szerelem első látásra....

 

-De anya! Ezt most hagyjuk, kérlek! Mindenesetre, tudom, hogy Diana nem vámpír... Érzem, hogy akar valami komolyat is tőlem, nem csak a véremet, és a papírjaimat... Ő gonosz...

 

-Ő A Gonosz!!!

 

Angel tovább olvasta a szöveget:

 

-"Az emberi lelket visszatéríteni a testbe, és a Gonoszt kiűzni abból csak úgy lehet, ha saját maga vallja be, hogy ő nem az a személy, akit megszállt, hanem a gonosz. Vagy akkor, ha isteni erő támadja meg!"

 

-Angel! Akkor mi meg tudjuk ölni!

 

-Csak egy baj van. Ketten nem vagyunk elég erősek hozzá!

 

 

 

8. fejezet: Az új szomszéd

 

 

 

Egy hét múlva, mikor Angel suliba ment, újra a padon ücsörgött az iskola előtt, és nézte az előtte lévő kis patak gyönyörű csillogását. De még ez se tudta csillapítani keserves sírását. Mikor hallotta, ahogy a háta mögött közeledik valaki, szipogott párat, gyorsan letörölte az arcát, felkapta a cuccait, és felállt...

 

-Szia! Angel, ugye?

 

-Igen... Mit szeretnél?

 

-Ne haragudj, megkérdezhetem, miért sírsz?

 

-Hát... Már én se tudom!...

 

Elindultak be órára. Egymás mellett mentek, de senki se szólt a másikhoz. Csak mentek befele...

 

Órán megkérdezte a tanár, hogy ki hiányzik. Gyorsan elsorolták, majd csend lett. Később, szünetben megkérdezték alányok egymástól, hogy hova tűntek a többiek... A tanár már kiment, ezért Diana nyugodtan elmondhatta a többieknek, amit kitalált...

 

-Kiiratkoztak... Csak azért írták őket hiányzónak, mert még nem hivatalos.

 

-Na de mért? -kis csend után felkapták a fejüket a lányok

 

-A halálesetek miatt... -vágta rá Diana,  és enyhén mosolyogva, hogy senki se vegye észre, kiviharzott a teremből

 

Diana mindig gyorsan, konkrétan, és előrelátóan válaszolt, majd hogy ne kérdezgessék tovább, a válasza után egy pillanat múlva már nem is volt ott! Eközben Angel azt gondolta:

 

-Kiiratkoztak, mi? Vagyis csak úgy eltűntek... -eközben forgatta a szemeit- Előre kitervelte ezt az egészet!

 

Órák után az a lány megint odament Angel-hez:

 

-Szia!

 

-Öhh... Szia! -mondta eglepően Angel, mikor meghallotta a lányt

 

Azonban, mikor utolérték egymást, már majdnem otthon voltak... Angel nagyon meglepődött, mikor meglátta, hogy a lány a szomszédba megy be.

 

-Hát, te? Rose néniék unokája vagy?

 

-Rose néni? Dehát ők elköltöztek! Most mi lakunk itt!

 

Angel meglepődve, szomorúan, és egyben összezavarodva nézett a lányra, majd kinyitotta az ajtót, és elköszönt. Még nem csukta be, mikor a lány utána kiabált:

 

-Egyébként... -ekkor Angel kinézett az ajtó résén- Lídia vagyok!

 

Angel elmosolyodott, majd lassan becsukta az ajtót. Odabent a lakásban már szinte viharzott, gyorsan ledobta a táskáját, bement a konyhába, és dühösen az anyjára nézett.

 

-Szia, kicsim! -szólalt meg az anyuka nyugodtan, mosolyogva, miközben a tűzhelyen kevergette az ételt

 

-Hol van Rose néni? Ha?

 

-Rose néni? Drágám, ők...

 

-Elköltöztek! Tudom! És tudod kitől tudtam meg? Az új szomszédtól! -Angel dühös volt, és mutogatva beszélt az idegességtől

 

-De most mért vagy ilyen? Angel! Hahó!

 

Angel felrohant a lépcsőn a szobájába, belevetette magát az ágyba, és gondolkodott.... Az anyuka levette a tűzhelyről az ételt, lerakta a fakanalat, és a kötényét leporolva felment a lány szobájába.

 

-Most meg mi a baj? -kérdezte a lánytól meglepődve

 

-Az, hogy nem szóltál, hogy már nem lakik itt Rose néni!

 

-Dehát már öreg volt! Az öregek otthonában lakik most.

 

-Az mindegy!

 

-Hát, ezaz, Angel! Hogy mindegy, mert alig ismerted őt! Nem is volt vele jó a kapcsolatunk! Alig jött ki a házból!

 

-Figyelj, anya! Egy ember csak úgy elment, és most egy teljesen más család lakik itt!

 

-De, tudod, most nem engem kellene hibáztatnod arról, hogy nem veszel tudomást arról, ami közvetlen körülötted történik! -mondta az anyuka, felhúzta a szemöldökét, és várta, hogy lánya végre belássa "hibáit"

 

-Most baj, hogy elvesztettem két barátom, és nem ugrálok az örömtől? Nem is értem, te hogy tudsz boldogan főzőcskézni akkor, mikor a Gonosz a sulinkban van, és bármikor megölhet minket!

 

-Kicsim, a bajt néha tegyük félre! És foglalkozzunk azzal, ami fontos! A boldogsággal, a barátokkal, a családdal! Boldognak is kell lenni valamikor! Tudom, érdekesen hangzik, hogy itt a Gonosz, és veszélyben vagyunk, de nem tudunk egyenlőre semmit se tenni ellene!

 

Kis csönd lett, és Angel is rájött az igazságra, helyeselően bólogatott. Majd felkapta fejét, kikerekedtek szemei, és mondta:

 

-De! De igen is tudunk ellene tenni! Meg is van, mit!

 

 

 

9. fejezet: Angyali csapat

 

 

 

 

 

Angel felállt, elkezdte összepakolni a papírokat, és a könyvet is megfogta:

 

-Anya! Vedd le azt a kötényt! Indulunk!

 

Angel összepakolt, az anyuka pedig kötény nélkül, cipőben várt az ajtóban... A lány lerohant egy táskával a lépcsőn, és mondta:

 

-Indulhatunk!

 

Kimentek az ajtón, de Angel megállt egy pillanatra... Becsukta a szemét, és szinte látta az emlékeit!

 

-Hát persze! -kiáltott fel

 

Majd felrohant a szomszéd ház verandájára. Bekopogott vagy nyolcszor, csöngetett... Lídia nyitott ajtót.

 

-Szia Angel! Mit szeretnél? -dugta ki fejét az ajtó kis résén, majd kinyitotta az egészet

 

-Angyal vagy? Az vagy, nem? A szüleid is azok?

 

-Angel! Ccssssss! Még valaki meghallja!

 

-Hozd a szüleidet, és gyere!

 

A lány visszarohant a házba. Szólt az apjának. Kicsit félt, mert nem tudta, hogy Angel is angyal, lehetett volna ámpír, vagy vérfarkas is... De megbízott benne... Mikor kiléptek az ajtón, Angel megkérdezte:

 

-Anyukád?

 

-Angel! Tudod, ő... Szóval, elválltak a szüleim!

 

-Ó! -kezdett bele sajnálkozva Angel, és ekkor már kicsit lenyugodott- Nem tudtam, én... Sajnálom!

 

Elindultak a park felé, és közben beszélgettek.

 

-De, mégis, Angel! Honnan tudtad, hogy angyal vagyok? -kérdezte Lídia

 

-Hát, tudod a "rokonok" megérzik egymást!

 

Később az is kiderült, hogy Lídia apukája, (úgy, mint Angel anyukája), félisten. Mikor odaértek a parkba, leültek, Angel pedig  belekezdett... Elmesélte az egész történetet Lucas-szal és Dianával kapcsolatban. Mutogatta az esküt, a szövegeket, a könyvet, a képeket... Felolvasta a lények kinézetét, a tüneteket. Majd szó esett a Gonoszról, a legyőzéséről, és az isteni erőkről is.... Mikor már mindenki ismerte a történetet, és minden fontosat tudott, eltervezték, hogy az iskola alapításának az emléknapján, a megemlékezésen lesz a "bevetés". Már csak azt nem tudták, hogyan.

 

Egy hét múlva elmentek Lídiáék meglátogatni Rose nénit, mert rosszul volt. Angel, és az anyja is ment velük. Álltak a kórházi ágy mellett, ahol Rose néni feküdt. A néni odaadta nyakláncát Lídiának, és a fülébe súgott valamit... Mikor Lídia elemelte fejét Rose nénitől, elmosolyodott... Rose néni elmondta mindenkinek, hogy ő egy isteni családból származik, és istennői rangja van! Az utolsó dolog, amit tudott mondani, az ez volt:

 

-Mentsétek meg a világot, űzzétek el a Gonoszt! Csak egy olyan dologgal tudjátok legyengíteni, ami igazán a szeretetet mutatja ki! Valami csodás, gyönyörű dologgal, amit nem lesz képes feldolgozni! A saját szívetek kell hozzá......

 

Egyre halkabb lett, majd befejezte, és becsukta szemét.............

 

 

 

 10. fejezet:

 

 

 

 

 

 Másnap Angel és Lídia is egy órán voltak. Irodalom volt. Angel odasúgott a mellette ülő Lídiának:

 

-Tegnap óta azon gondolkozom, hogy mi lehet az a dolog, amit Rose néni mondott... -közben pedig írt

 

-Igen, -szólt halkan a lány- nekem is ezen jár az eszem!

 

Szünetben is erről beszélgettek, de a választ még mindig nem tudták...

 

-Angel! Igyekeznünk kéne! Az ünnepség holnap lesz! -mondta idegesen Lídia

 

A nap végén (már ami az iskolát illeti) együtt mentek haza. Angel hangosan gondolkozott:

 

-Mi lehet az? Mi? Valami, ami a szeretetet mutatja... Valami gyönyörű...

 

-Angel, nézd! -kiáltott Lídia, s közben egy virágos kertre mutatott

 

-Igen, nagyon szépek, de.... -felkapta fejét, és odaszaladt az ágyáshoz- Ez az! Hát persze! -óvatosan felkapott egy rózsát, hogy meg ne szúrja, és mentek tovább.

 

Hazaérve megkérte Angel Lídiát, hogy jöjjön át hozzájuk. Mikor beértek a házba, Lídia így szólalt meg:

 

-Váó! De szép ez a ház!

 

-Ugye? -szólalt meg egy ismerős férfi hang- Én is ezt mondtam, mikor beléptem ide! -majd az étkezőből elősétált Lídia apja.

 

-Apa? Te meg mit keresel itt?

 

-Angel anyukája meghívott egy kávéra. Közben beszélgettünk, és átnéztük a könyvet...

 

-A könyvet? -nézett csodálkozva a férfire Angel- Dehát az nálam van!

 

-Nekünk is van...

 

A lányok megmutatták a rózsát, és idővel sikerült kitervelniük az akciót...

 

Másnap jó idő volt. Az ünnepség az iskola előtt zajlott. A patak vize fénylett, mint aznap, amikor Angel megismerkedett Lucassal... Angel haja fel volt kötve, mivel az akcióban ő az "áldozat", és a hosszú, csupasz nyaka kilátszott a blúzból, melynek felső része a lány válla alá ért. Mikor az emberek befejezték mondandójukat, indult mindenki haza. Angel rettentően félt. Bár forróság volt, térdei úgy remegtek, mintha a hóban állna a lány miniszoknyában... Lassan odaballagott Diana mögé, és megérintette a vállát. Keze gyorsan visszasuhant a rózsa lecsupasztott szárára, melyet úgy szorított, mintha odaragasztották volna ujjait... Diana lassan megfordult. Tekintete Angel szemén állt meg. A szemei, mint egy hosszú, sötét alagút, mi lelkeket tart fogságban, és segítségért kiáltoztak. Látszott a szemén a gonoszság, a harag, az ölni akaró vágy... De Angel megrázta fejét, és a rózsára nézett.

 

-Mit akarsz? -morogta Diana

 

-Én... Én.... Hoztam neked rózsát...

 

Csak ennyit rebegett, majd ajkába harapott, és lassan Diana felé nyújtotta a virágot.

 

-És mégis mi okból?

 

-Az új diákok az első ünnepélyen osztálytársaiktól kapnak... Egy szálat. -mondta Angel egyre magasabb hanggal, és majdnem elsírta magát, annyira félt.

 

Diana kihúzta a lány kezéből a rózsát, de egy tüske végigsértette Angel ujjait... A lány rettentően megijedt, és ökölbe szorította kezét, amennyire csak tudta... Fogait összeszorította, szemét becsukta, és kicsordult a könnye... De nem a fájdalomtól, hanem a rémülettől. Szinte hallotta saját szívverését... Viszont kezét túl erősen szorította. Mert amikor kinyitotta szemét, ujjai közül lassan egy vércsepp bújt ki. Ahogy a földre ért a csepp, koppanását messze hallani lehetett. Angel lassan felnézett Dianára, akinek kiesett a rózsa kezei közül, és hegyes szemfogait nyalogatta, szinte csorgott a nyála a vér után... Hirtelen ráugrott Angelre! Elestek... Mindenki őket nézte, Lídia és a szülők pedig odarohantak. A két szülő hevesen lapozgatták a könyvet, az Angyallá változott Angel és Diana pedig harcoltak! Lídia is átváltozott már, és némán, könnyes szemmel a rózsára mutatott. A rózsa fénylett, és nagy villanás tört elő! Ezután nagy sötétség, szél támadt... A rózsa eltűnt... Helyette Lucas állt ott. Aki csak meglátta, nem hitt a szemének! Angel annyira örült neki, hogy Dianát erősen eltaszította magától, és a fiúhoz rohant:

-Lucas! Lucas, te vagy az?

-Angel! Szerelmem! -szólt árván a fiú

Egymás karjába borultak. Eközben Diana lassan feltápászkodott, és odavonszolta magát a párhoz. De mielőtt odaért volna, Angel és Lucas megcsókolták egymást... Hirtelen minden halvány, és szürke lett. Csak a csókolózó szerelmesek tündököltek! Diana sikítozva a földre borult.... Az anyuka, Lídia, és az apukája a könyvet remegő kézzel tartották, majd együtt mormolták, majd kiabálták egyre hangosabban:

-"Relinquo malum in interitum! Relinquo malum in interitum! Relinquo malum in interitum!!!"

Ekkor nagy robbanás történt!!! Megnyílt a föld! Dörgött az ég, villámlott, a szél süvített. Lucas Angelt, a szülők meg Lídiát fogták, és szorították, nehogy bajuk essen... Ahogy elmondták az imát, Diana a föld alá hullt. Elállt a szél, kisütött a nap, és hirtelen megint jó idő lett... Az eddig rémülten sikoltozó emberek közelebb merészkedtek, és ámulva nézték a sima talajt, ahol eddig egy óriási repedés volt. Mellette Lucas, Angel, Lídia és a szülők összeestek, lihegve vették a levegőt, és csak bámulták kerek szemmel hol az eget, hol a földet... Lassan felálltak, és szorosan átölelték egymást!

Pár hónap múlva kezdtek a dolgok a normális kerékvágásba kerültek, Lídia apukája, és Angel anyukája pedig szerették egymást. A két család összeköltözött. A lányok úgy viselkedtek, mint a testvérek! Angel és Lucas pedig még a történtek után is járnak, és szeretik egymást... Mindenki boldog volt, és megtanulták, hogy a szeretet a legfontosabb, és legszebb dolog a világon...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Angyalos
Történetek tárháza - © 2008 - 2024 - tortenetek-tarhaza.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat